Sajtószemle

2008 | 2007 | 2006 | 2005 | 2004 | 2003 | 2000-2002 |


Ételek, melyek Alzheimer-kórt okozhatnak - 2010. augusztus 30., hétfő - Forrás: Betegszoba.hu
,,Ausztrál kutatók szerint a telített zsírsavtartalmú ételek fogyasztása növeli az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét. 'Mostanáig nem volt étrendet célzó megközelítése az Alzheimer-kór kezelésének' - nyilatkozta Mamo professzor, az Ausztrál Technológiai Hálózati Központ igazgatója, a kutatás vezetője...'' link>>

A zene segíthet a kómásoknak, alzheimereseknek - 2010. augusztus 30., hétfő - Forrás: Házipatika.com
,,A zene új klinikai alkalmazásait mutatták be a neuro-zenetudományi nemzetközi társaság Salzburgban tartott első világkongresszusán. Magspintomográfiás vizsgálatok révén kiderült például, hogy a kellemes zene éber kómás és alzheimeres betegeknél is pozitív érzéseket kelt, ezáltal pedig funkcionális változásokat idézhet elő a sérült agyban...'' link>>

Az agyi pacemaker javíthatja az Alzheimeres betegek emlékezetét - 2010. augusztus 28., szombat - Forrás: 50lusz.hu
,,A pacemakerhez nagyon hasonló agyi stimulátor (DBS) behelyezésével javítható a memória és az agyi funkciók az Alzheimeres betegeknél. Egy nemrég végzett kutatás kimutatta, hogy miután hat Alzheimeres beteg agyába DBS-t ültettek, a betegek felénél vagy javult az emlékezet vagy lassabb lett a hanyatlás...'' link>>

A reuma megvéd az Alzheimertől? - 2010. augusztus 23., hétfő - Forrás: Orientpress.hu
,,Amerikai tudósok meglepő eredményekkel álltak elő: véleményük szerint a reumás ízületi gyulladás megvédhet az Alzheimer-kórtól. A vizsgálatok során ugyanis kiderült: a reuma olyan fehérjék termelődését idézi elő a szervezetben, amelyek megvédhetik az agyat a memóriavesztéstől...'' link>>

Az agyi pacemaker javíthatja az Alzheimeres betegek emlékezetét - 2010. augusztus 18., szerda - Forrás: Házipatika.com
,,A pacemakerhez nagyon hasonló agyi stimulátor (DBS) behelyezésével javítható a memória és az agyi funkciók az Alzheimeres betegeknél. Egy nemrég végzett kutatás kimutatta, hogy miután hat Alzheimeres beteg agyába DBS-t ültettek, a betegek felénél vagy javult az emlékezet vagy lassabb lett a hanyatlás...'' link>>

Új módszerrel könnyebben diagnosztizálható az Alzheimer-kór - 2010. augusztus 12., csütörtök - Forrás: Házipatika.com
,,A gerincvelői folyadékban (liquorban) megjelenő bizonyos proteinek segítségével 90 százalékos pontossággal állítható fel az Alzheimer-kór diagnózisa, és nagy biztonsággal jósolható meg, hogy mely memóriazavarral küszködő betegnél alakul ki a betegség - derítette ki egy belga kutatócsoport...'' link>>

A zene a hosszú élet titka - 2010. augusztus 12., csütörtök - Forrás: Informed.hu
,,A zene terápiás alkalmazása már igen régóta ismert. Világszerte része volt az ősi kultúrák gyógyító rítusainak, ma például az Alzheimer-betegség kezelésének fontos összetevője...'' link>>

Az Alzheimer-kórt befolyásolja a fejméret is! - 2010. augusztus 5., csütörtök - Forrás: 50plusz.hu
,,A nagyobb fejmérettel rendelkező Alzheimer-kóros betegek esetében jobb memória- és gondolkodási készség tapasztalható ugyanabban a stádiumban lévő kisebb fejméretű betegekhez képest - írja a Neurology folyóirat július 13-i száma...'' link>>

Agysejtek növekedését serkentő gyógyszer - 2010. augusztus 2, hétfő - Forrás: Informed.hu
,,Amerikai kutatók olyan gyógyszert fejlesztettek ki, amelynek segítségével új agysejtek jöhetek létre. A texasi tudósok eredményei az Alzheimer-betegek gyógyszereit tehetik hatékonyabbakká...'' link>>

Van összefüggés az Alzheimer-kór és a vérszegénység között - 2010. július 28., szerda - Forrás: Betegszoba.hu
,,Az Alzheimer-kórban nő a vérszegénység kockázata, azonban a kapcsolat bizonytalan, a megerősítéshez további vizsgálatok szükségesek. Az Alzheimer-kór Nemzetközi Konferenciáján, Honoluluban bemutatott ausztrál tanulmány 768 egészséges egyén és a gondolkodás enyhe funkciós zavaraiban szenvedő 133 beteg hemoglobinját hasonlította össze, ezzel párhuzamosan tesztelték a rövid- és hosszútávú memóriát, és a kognitív készségeket...'' link>>

Az Alzheimer-kórt befolyásolja a fejméret is! - 2010. július 26., hétfő - Forrás: Házipatika.com
,,A nagyobb fejmérettel rendelkező Alzheimer-kóros betegek esetében jobb memória- és gondolkodási készség tapasztalható ugyanabban a stádiumban lévő kisebb fejméretű betegekhez képest - írja a Neurology folyóirat július 13-i száma...'' link>>

Új irányelvek az Alzheimer-kór diagnózisára - 2010. július 15., csütörtök - Forrás: Informed.hu
,,A legkorábbi stádiumában diagnosztizálnák az Alzheimer-kórt a kedden közzétett új irányelvek szerint - akkor, amikor az amiloidfehérjékből álló plakkok még csak kialakulóban vannak az egyébként egészséges emberek agyában...'' link>>

Inzulinnal enyhíthetők az Alzheimer tünetei - 2010. július 15., csütörtök - Forrás: Index.hu
,,Javította az Alzheimer-kór kezdeti tüneteit mutató páciensek memóriáját, ha inzulint fecskendeztek orrukba. Négy hónapon át tesztelték az újszerű kezelést Alzheimer-kóros betegeken, akikjobb eredményt értek el a memóriateszteken, és a javulás két hónapig fenn is maradt...'' link>>

A nagy fej védelmet nyújthat a demencia ellen - 2010. július 13., kedd - Forrás: Orientpress.hu
,,Ha valakinek nagy feje van, az könnyebben kivédheti a demencia súlyosabb tüneteit. A nagyobb koponyájú Alzheimeres betegnek jobb a memóriája és a gondolkodási képessége, mint a kisebb koponyával rendelkezőnek...'' link>>

A hosszú élet génje a memóriát is serkenti - 2010. július 12., hétfő - Forrás: Házipatika.com
,,Az a gén, amely a kalóriamegszorítás révén megnöveli az élettartamot, létfontosságú szerepet játszik az emlékezet és az agyi teljesítmény javításában is. A SIRT1 gén által kódolt fehérje a laboratóriumi vizsgálatok során rágcsálókban lelassította az öregedés folyamatát...'' link>>

A kutatók újabb géneket fedeztek fel az Alzheimer-kórral összefüggésben - 2010. május 16., vasárnap - Forrás: Házipatika.com
,,Amerikai és európai kutatók újabb két gént azonosítottak, amelyek szerepet játszhatnak az Alzheimer-kór kialakulásában, és új kezelések kidolgozását segíthetik elő. A kutatók eddig kilenc olyan gént fedeztek fel, amelyek vélhetően szerepet játszanak az Alzheimer-kór kifejlődésében - áll a Journal of the American Medical Association május 12-i számában közzétett tanulmányban...'' link>>

Gyógyíthatatlan, de nem reménytelen - 2010. május 14., péntek - Forrás: Házipatika.com
,,Elkerülhető-e az életkor előrehaladtával bekövetkező szellemi leépülés? Az Alzheimer-kór legújabb kutatásai szerint igen, de érdemes minél korábban cselekedni. Cikkünk a család szerepével és a legújabb terápiás módszerekkel is foglalkozik...'' link>>

Gyorséttermi ételek az Alzheimer-kór rizikótényezői - 2010. május 14., péntek - Forrás: Betegszoba
,,A zsírban, cukorban és koleszterinben gazdag étrenden 9 hónapig tartott egerek agyában az Alzheimer-kór kezdődő tünetei fejlődtek ki...'' link>>

Újabb Alzheimer-géneket találtak - 2010. május 13., csütörtök - Forrás: Hir24.hu
,,Amerikai és európai kutatók két új gént azonosítottak, amelyek szerepet játszhatnak az Alzheimer-kór kialakulásában. Egy szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint ezzel kilencre nőtt azoknak a géneknek a száma, amelyek kapcsolatban lehetnek a szellemi leépüléssel járó betegség kialakulásában...'' link>>

A zene segíthet az Alzheimerben szenvedőknek, hogy új információkra emlékezzenek - 2010. május 13., csütörtök - Forrás: Orientpress.hu
,,Ha az új. verbális információkat zenés környezetben tálalják az Alzheimer-kórban szenvedő betegeknek, sokkal hatékonyabban képesek megjegyezni azokat - állítják a bostoni egyetem munkatársai. Ugyanakkor azt is megfigyelték, hogy csak a betegek képesek ilyen módon hatékonyabban tanulni - az egészséges felnőttek a beszéd és az énekhangon közölt információkra is egyforma arányban emlékeztek...'' link>>

A demencia, az Alzheimer-kór megbetegíti a házastársat is? - 2010. május 6., csütörtök - Forrás: Házipatika.com
,,Egy szerdán közzétett tanulmány szerint azokban az éltes felnőttekben, akiknek házastársa demenciában szenved, átlagosan hatszor nagyobb valószínűséggel alakulhat ki a betegség, mint azokban az idősekben, akiknek partnerét nem érinti az állapot...'' link>>

Sem megelőzni, sem gyógyítani nem lehet az Alzheimert - 2010. május 4., kedd - Forrás: Mno.hu
,,A hatvanhárom éves Joe-nak sok mindent köszönhet a világ, többek között a CD-t is, amelynek kifejlesztése az ő érdeme. Mostanában azonban gyakran a saját udvarán is eltéved. Sőt az is előfordul vele, hogy a négyéves unokája vezeti haza. A nyugdíjas éveit az Alzheimer-kór áldozataként élő egykor zseniális feltaláló betegségét ekként határozza meg: nagyban megy az agyban a kavarás, tisztában van saját siralmas állapotával...'' link>>

Az örök fiatalság titka - 2010. május 2., vasárnap - Forrás: Betegszoba.hu
,,Táplálkozzon megfelelően, mozogjon sokat, és reménykedjen, hogy a génjei sem teszik hajalmossá az elbutulásra. Ez a titka a kognitív képességek megőrzésének, állítja négy új tanulmány, melyet az Alzheimer Szövetség bécsi éves találkozóján tettek közzé...'' link>>

Sem megelőzni, sem gyógyítani nem lehet az Alzheimert - 2010. április 30., péntek - Forrás: OrientPress.hu
,,Független kutatások szerint egyáltalán nem bizonyított, hogy létezik hatékony módszer az Alzheimer-kór megelőzésére vagy lassítására. Korábban az orvosok azt javasolták a pácienseiknek, hogy mozogjanak többet, barátkozzanak emberekkel, fejtsenek rejtvényt, vagy szedjenek halolajat tartalmazó készítményeket annak érdekében, hogy távol tartsák maguktól a betegséget - úgy tűnik azonban, hogy egyik 'terápia' sem elég hatékony...'' link>>

A szellemi leépülés 7 jele - 2010. április 27., kedd - Forrás: Ezoterikus.hu
,,Az Alzheimer-kór olyan komplex betegség mely elsőként gátolja az egyén emlékező, gondolkodási, majd a tanulási, döntéshozó, kommunikációs képességeit...'' link>>

Új Alzheimer-kór elleni oltóanyagot tesztelnek - 2010. április 26., hétfő - Forrás: Betegszoba.hu
,,Hamarosan hat európai országban kezdik meg az osztrák Affiris biotechnológiai vállalat által kifejlesztett Alzheimer-kór elleni új oltóanyag tesztelését. Az Affiris közleményben tudatta, hogy a klinikai kísérletekben körülbelül 420 alany vesz majd részt Ausztriában, Horvátországban, a Cseh Köztársaságban, Franciaországban, Németországban és Szlovákiában...'' link>>

A túlsúlyért felelős gén agyzsugorodást okozhat? - 2010. április 21., szerda - Forrás: Orientpress.hu
,,Amerikai kutatók szerint a túlsúlyt okozó gén egyik variánsa zsugorodást idézhet elő az agyszövetekben, és számos betegség - például az Alzheimer-kór - kialakulásáért lehet felelős. A probléma adataik szerint az amerikai lakosság közel egyharmadát érintheti - ezen kívül világszerte is több millió embert...'' link>>

Az Alzheimer-kóros betegek bár nem emlékeznek, de éreznek - 2010. április 19., hétfő - Forrás: Betegszoba.hu
,,A kutatók szerint a betegek bár gyakran elfelejtik az együtt töltött időt és a beszélgetéseket, de a kellemes jó érzést, ami ezekhez köthető, nem, és ez javítja hangulatukat és általános kedélyállapotukat...'' link>>

Egyen több halat, diófélét - kisebb lesz az Alzheimer-kór kockázata - 2010. április 18., vasárnap - Forrás: 50plusz.hu
,,Egy hétfőn közzétett tanulmány szerint bizonyos élelmiszer-kombinációk, például a halak, a gyümölcsök és a diófélék, összefüggésben állnak az Alzheimer-kór kialakulásának csökkent kockázatával. Az Archives of Neurology folyóirat online kiadásában megjelenő tanulmány az Alzheimer-kór csökkent kockázata és a kisebb mennyiségű zsírdús tejtermékek, vörös hús, belsőségek és vaj fogyasztása között is talált kapcsolatot...'' link>>

Egy újabb súlyos érv a gyorsételek ellen - 2010. április 16., péntek - Forrás: Vital.hu
,,A demencia (elbutulás) leggyakoribb formája, az Alzheimer-kór kialakulásához hozzájárulhat a zsírokban és koleszterinben gazdag étrend, állapította meg egy svéd kutatás...'' link>>

Várva várt áttörés az Alzheimer-kór gyógyításában - 2010. április 15., csütörtök - Forrás: Betegszoba.hu
,,Elsőként volt képes egyszerre javítani az Alzheimer-kóros betegek kognitív, funkcionális és fiziológiás eredményein a Baxter egyik immunológiai készítménye...'' link>>

Mikor kell abbahagyni a vezetést elbutulás miatt? - 2010. április 14., szerda - Forrás: Origo.hu
,,Az Amerikai Neurológiai Akadémia új irányelvet adott ki, amely segíthet eldönteni, hogy mikor kell abbahagyniuk a járművezetést az Alzheimer-kórban, illetve más szellemi leépüléssel járó betegségben szenvedőknek...'' link>>

Figyelem! Fontos megfigyelés az Alzheimer-kórról - 2010. április 13., kedd - Forrás: Hirszerzo.hu
,,Amerikai tudósok szerint megfelelő táplálkozással jelentősen csökkenthető az elbutulással járó Alzheimer-kór kialakulása. Az AFP keddi tudósítása szerint akik halat, gyümölcsöt, csonthéjasokat, szárnyasokat esznek, nagyobb eséllyel kerülhetik el a betegséget...'' link>>

5 tipp agyunk fényesítésére - 2010. április 12., hétfő - Forrás: Karpatinfo.net
,,Az Alzheimer Társaság 2007-ben több mint 5 millióra becsülte az amerikai betegek számát, mely 2050-re a 16 milliót is megközelítheti. Továbbra is sokan kutatják agyunk titkait - hogy miként dolgozzuk fel az információt, hogyan működik a memória, hogyan öregszik az agy, és hogy hogyan fejlődnek ki az Alzheimer-kórhoz hasonló...'' link>>

Kevesebb réz és vas bevitele ajánlott ötven év felett - 2010. április 5., hétfő - Forrás: Informed.hu
,,Ötven év felett érdemes csökkenteni a szervezetbe bevitt réz és vas mennyiségét, mert ezek magas vérszintje összefüggésbe hozható néhány betegség nagyobb kockázatával, így az Alzheimer-kór kialakulásával vagy a szívbetegségekkel - közölték szerdán amerikai kutatók...'' link>>

Dokusorozat indul az Alzheimer-kórról - 2010. április 5., hétfő - Forrás: Divany.hu
,,Saját készítésű sorozatot indít árpilis közepétől az HBO az Alzheimer-kórról, amelynek a célja, hogy segítse megérteni a betegséget. Napjainkban a rák után a második legjobban rettegett betegség ez Amerikában...'' link>>

Megvéd az Alzheimer-kórtól a leptin?! - 2010. április 2., péntek - Forrás: 50plusz.hu
,,Meghökkentő felfedezést tett a Bostoni Egyetem Orvostudományi Karának egyik kutatócsoportja. Az amerikai tudósok ugyanis arra bukkantak, hogy a leptin hormon nagyobb mennyisége a szervezetben csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát...'' link>>

Meghalt az ikonikus modell - 2010. március 30., kedd - Forrás: Storyonline.hu
,,Több mint másfél évtizednyi szenvedés után, legyőzte az Alzheimer-kór a divatszakma egyik legnagyobb legendáját, a modellből ügynökké avanzsáló Kim Dawson...'' link>>

Megvéd az Alzheimer-kórtól a leptin?! - 2010. március 27., szombat - Forrás: Házipatika.com
,,Meghökkentő felfedezést tett a Bostoni Egyetem Orvostudományi Karának egyik kutatócsoportja. Az amerikai tudósok ugyanis arra bukkantak, hogy a leptin hormon nagyobb mennyisége a szervezetben csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát...'' link>>

Alzheimer-kór: új terápiás módszer - 2010. március 26., péntek - Forrás: Webbeteg.hu
,,Az Alzheimer-kór forrásának kezelését először lehetővé tevő új terápiás módszerről számoltak be német kutatók. A greifswaldi tudósok szerint egy szállítófehérje hatással lehet az agyban lévő úgynevezett szenilis foltokra, amelyek az Alzheimer-kór kiváltói...'' link>>

Antioxidánst is tartalmazz a curry - 2010. március 17., szerda - Forrás: Viragcenter.hu
,,Egy apró kapszulát, mely a sárga curry összetevőjét, a kurkumint tartalmazza, jelenleg a vastagbélrák, a psoriasis és az Alzheimer-kór gyógyításában tesztelik. A kurkumin, ami az indiai sáfrány hatóanyaga, lehetséges antioxidáns...'' link>>

A zöld tea jó hatással van a szívműkődésre Magukkal vihetik memóriájukat az Alzheimer-kóros betegek - 2010. március 15., hétfő - Forrás: Viragcenter.hu
,,A zöld tea köztudottan jótékony hatással van a szívműködésre, csökkenti a túl magas koleszterinszintet, segít lefogyni és lelassítja az öregedési folyamatokkal járó kognitív károsodásokat, valamint az Alzheimer-kór folyamatait...'' link>>

A magas vérnyomás esetleg előre jelezheti a szellemi hanyatlást - 2010. március 15., hétfő - Forrás: 50plusz.hu
,,'Bár a középkorban jelentkező magasvérnyomásos betegség a későbbi életben kockázatot jelent a demencia kialakulása szempontjából, azonban a kései vérnyomás-emelkedés esetén nem ilyen egyértelmű az összefüggés' - magyarázzák az Archives of Neurology című szaklap szerzői. Véleményük szerint a kezdődő memóriazavar inkább Alzheimer-kórhoz vezet, míg érrendszeri ok következménye a végrehajtó (kognitív) működési zavar lehet...'' link>>

Emberi genom - Jön a személyre szabott gyógyítás? - 2010. március 12., péntek - Forrás: Webbeteg.hu
,,' A kutatást abban a reményben indították el, hogy sikerül klinikai genomikus alkalmazásokat találni a rák és az Alzheimer-kór kezelésére. Amerikai kutatók a betegek teljes genomjának dekódolásával azonosították betegségük alapvető okát, ami utat nyithat a személyre szabott genom alapú kezelések számára. James Lupski, a texasi Baylor Orvostudományi Egyetem kutatója saját genomját szekvenálta annak érdekében, hogy lokalizálja azt a gént, amely felelős a Charcot-Marie-Tooth-szindrómáért, azért a ritka neurológiai betegségért, amelyben szenved...'' link>>

Magukkal vihetik memóriájukat az Alzheimer-kóros betegek - 2010. március 10., szerda - Forrás: Betegszoba.hu
,,Egy új digitális eszköz segítségével az Alzheimer-kórban szenvedők memóriája rövid időre visszahozhatóvá válhat. Két évvel ezelőtt a most 82 éves, enyhe Alzheimer-kórban szenvedő Reznick jelentkezett egy olyan kísérletre, amellyel Alzheimer-kóros és más memóriazavarokban szenvedő embereknek szerettek volna segíteni...'' link>>

Megbukott a teszteken a legújabb Alzheimer-gyógyszer - 2010. március 4., csütörtök - Forrás: Orientpress.hu
,,Lélegzetvisszafojtva várta a tudományos világ egy ígéretes, Alzheimer-kór elleni gyógyszer klinikai tesztjeinek befejeződését. A készítmény azonban nem hozta a várt eredményeket, így a betegek számára ismét elúszott egy lehetőség arra, hogy kigyógyuljanak a súlyos kórból...'' link>>

Agyi felvételek szerint hatékony egy új Alzheimer-szer - 2010. március 4., csütörtök - Forrás: Informed.hu
,,Egy kísérleti Alzheimer-szer mintegy 25 százalékkal csökkentette az agyban lévő kóros lerakódásokat, újjáélesztve ezzel a reményt egy hatékony gyógyszerre. Huszonnyolc páciensnél próbálták ki a bapineuzumab hatóanyagot, amely a szellemi leépüléssel járó degeneratív betegség hátterében lévő okot szüntetné meg: csökkentené a kóros fehérje-lerakódásokat az agyban...'' link>>

Agyi felvételek szerint hatékony egy új Alzheimer-szer - 2010. március 1., hétfő - Forrás: Kárpátinfo.net
,,Egy kísérleti Alzheimer-szer mintegy 25 százalékkal csökkentette az agyban lévő kóros lerakódásokat, újjáélesztve ezzel a reményt egy hatékony gyógyszerre. Huszonnyolc páciensnél próbálták ki a bapineuzumab hatóanyagot, amely a szellemi leépüléssel járó degeneratív betegség hátterében lévő okot szüntetné meg: csökkentené a kóros fehérje-lerakódásokat az agyban...'' link>>

A magas vérnyomás esetleg előre jelezheti a szellemi hanyatlást - 2010. február 26., péntek - Forrás: Házipatika.com
,,Bár a középkorban jelentkező magasvérnyomásos betegség a későbbi életben kockázatot jelent a demencia kialakulása szempontjából, azonban a kései vérnyomás-emelkedés esetén nem ilyen egyértelmű az összefüggés - magyarázzák az Archives of Neurology című szaklap szerzői. Véleményük szerint a kezdődő memóriazavar inkább Alzheimer-kórhoz vezet, míg érrendszeri ok következménye a végrehajtó (kognitív) működési zavar lehet...'' link>>

Nem árt az egereknek a mobiltelefonálás - 2010. február 25., csütörtök - Forrás: Ipon.hu
,,Máig nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a mobiltelefonálás vagy más infokommunikációs technológiák elektromágneses sugárzása okoz-e egészségkárosodást vagy sem. Egy friss amerikai kutatás szerint - amelyet 2010 januárjában ismertettek a dél-floridai Tampa egyetemének orvosai a Journal of Alzheimer Disease című szaklap hasábjain - akár még gyógyító hatása is lehet a sugárzásnak...'' link>>

Új eredmények az Alzheimer-kór kialakulásáról - 2010. február 15., hétfő - Forrás: Orientpress.hu
,,A Kaliforniai Egyetem felfedezésének köszönhetően új felismerések születtek az Alzheimer-kór kialakulásáról. A megállapítás a hírhedt amyloid beta peptidekre (ABeta) vonatkozik – a kérdés, hogy hogyan játszanak szerepet az Alzheimer-kór kialakulásában...'' link>>

Az Alzheimer-kór már jóval a tünetek megjelenése előtt kimutatható - 2010. február 4., csütörtök - Forrás: Informed.hu
,,Egyes becslések szerint 65 éves életkor felett az emberek 10 %-ánál alakul ki Alzheimer-kór. A betegség először csak az emlékeket törli el, de később az életet is felemészti. A kutatások középpontjában elsősorban a folyamat beindulásának okai és a lehetséges kezelési eljárások állnak, de ugyanilyen fontos, hogy megtaláljuk azokat a jeleket, amelyek a legkorábban figyelmeztethetnek a betegség kialakulására...'' link>>

Lassítható az Alzheimer kór előrehaladása - 2010. február 3., szerda - Forrás: Vg.hu
,,A világon 26 millió Alzheimer kóros betegen segíthet a Johnson&Johnson gyógyszeripari ágazatának új hatóanyaga. A gyógyszeripari fejlesztések és kutatási stratégiák elemzésével foglalkozó R&D Directions szaklap szerint az iparág legjobb kutatás-fejlesztési szakaszban lévő termékportfóliója a Johnson & Johnson gyógyszeripari ágazatának központi idegrendszeri portfóliója...'' link>>

Új cél az Alzheimer-kór elleni harcban - 2010. január 27., szerda - Forrás: Betegszoba.hu
,,Francia kutatók kedden arról számoltak be, hogy ígéretes új célpontot fedeztek fel a visszafordíthatatlan emlékezetvesztést és demenciát okozó agyi betegség, az Alzheimer-kór elleni harcban...'' link>>

5 fontos dolog az Alzheimer-kórról, amit érdemes tudnod - 2010. január 27., szerda - Forrás: Ötvenentúl.hu
,,Tény, hogy az idő múlása megállíthatatlan és elkerülhetetlen folyamat. A gyerekből felnőtt lesz, a felnőttből idős, és mindez így is van rendjén. Mégis kellemetlenül érint minket a felismerés, hogy idősebb korban veszítünk testi és szellemi frissességünkből. Ismerős a helyzet, amikor a bevásárlóközpontban megállunk a sor közepén, és nem tudjuk, mit keresünk, valójában mit is szeretnénk megvenni?...'' link>>

A szaglásvesztés előrejelezheti az Alzheimer-kór korai kialakulását - 2010. január 17., vasárnap - Forrás: Házipatika.com
,,Egy új amerikai tanulmány állatkísérletekben összefüggésbe hozta a szaglásvesztést az Alzheimer-kór legjellemzőbb jelével, az agyban kialakuló amiloid plakkokkal. A kutatók úgy vélik, hogy a betegség gyakori tünete, a szaglásvesztés lehetőséget ad a korai diagnózisra...'' link>>

Megelőzhető az Alzheimer-kór a magyar találmánnyal - 2010. január 16., szombat - Forrás: Blikk.hu
,,Ha a szegedi tudósok terve beválik, az emberek elfelejthetik a naponta szedett gyógyszereket, helyette elég lesz, ha csak egy finom szendvicset majszolnak el...'' link>>

Van remény az Alzheimer-kór megelőzésére - 2010. január 14., csütörtök - Forrás: Betegszoba.hu
,,Amerikai kutatók arról számoltak be, hogy az Alzheimer-kór esetében olyan, ún. hógolyó-hatás nyomaira bukkantak, amely azzal az ígérettel kecsegtet, hogy a betegség kialakulását megelőző terápiás eljárások is kidolgozhatóak lehetnek a jövőben...'' link>>

Csodaturmix az Alzheimer-kór ellen - 2010. január 9., szombat - Forrás: Szabadföld.hu
,,Kutatók azt ígérik: két éven belül elérhetővé válik az a turmix, mely képes csökkenteni az Alzheimer-kór tüneteit és fokozni az agyműködést – írja a Telegraph...'' link>>

Mobilt az időseknek! Telefonnal győzhetjük le az Alzheimer-kórt! - 2010. január 7., csütörtök - Forrás: Népszava.hu
,,Lehet, hogy nem is olyan károsak egészségünkre a mobiltelefonok, mint gondoltuk! Floridai tudósok szerint a készülékekből származó sugárzás megelőzheti az Alzheimer-kór kialakulását...'' link>>

Megvédhet a ráktól az Alzheimer-kór és viszont - 2010. január 2., szombat - Forrás: Karpatinfo.net
,,Az Alzheimer-kórban szenvedő embereknél ritkában fejlődnek ki rosszindulatú daganatok, a rákbetegeknél pedig kevésbé valószínű az idegrendszeri tünetegyüttes kialakulása - derült ki egy nemrégiben megjelent tanulmányból...'' link>>

Lesz ellenszere az Alzheimer-kórnak? - 2009. december 29., kedd - Forrás: Webbeteg.hu
,,Nem tudom elképzelni, hogy a betegséget sejtterápiával befolyásolni lehet. Ez vágyálom - mondta Rudolf Jaenisch, aki az amerikai Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) Whitehead Intézetében dolgozik...'' link>>

Előrelépés az Alzheimer-kór diagnosztizálásában - 2009. december 18., péntek - Forrás: Weborvos.hu
,,A németországi Bayer Schering Pharma AG november 30-n, az RSNA - az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság - 95. tudományos gyűlésén jelentette be, hogy beválasztották az első betegeket a florbetabennel folytatott kutatások III. fázisába...'' link>>

Az étvágyat szabályozó hormon összefügghet az Alzheimer-kórral - 2009. december 17., csütörtök - Forrás: HírExtra.hu
,,Kisebb eséllyel fejlődik ki Alzheimer-kór és demencia azoknál az embereknél, akiknek szervezetében több a zsírsejtek által termelt, leptin nevű hormon - közölték kedden amerikai kutatók a Journal of the American Medical Association (JAMA) című szaklapban...'' link>>

Titokzatos, rémisztő kórok: az Alzheimer - 2009. november 20., péntek - Forrás: Ötvenentúl.hu
,,Vannak betegségek, amelyeknek talán csak a nevét ismered. Az idegen szó hallatán pedig elfog a szorongás, ám meg sem tudod igazán fogalmazni, miért. Talán azért, mert nem ismered, és amiről nem tudsz semmit, az félelmetes, ijesztő, bizonytalanságot és végtelen szorongást kelt. Ha jobban kiismered magad a nem túl gyakran, mégis észrevehető mennyiségben előforduló, furcsa betegségek között, kevesebb meglepetés és félelem érhet. Ráadásul, mint sok más betegség esetében, az Alzheimer-kór kezelésében is kulcsfontosságú a korai felismerés...'' link>>

Globális ,,Alzheimer járvány'' fenyeget - 2009. november 17., kedd - Forrás: Orientpress.hu
,,A demencia napjaink egyik legsúlyosabb egészségügyi és szociális kihívása. Közegészségügyi és szociális ellátási vészhelyzet előtt állunk, és azonnali intézkedésekkel kell felkészülni a 2050-re várhatóan 115,4 millió embert érintő pusztító Alzheimer-kórra, ami a kormányt is lépésekre kell, hogy sarkallja - hívja fel a betegségre a figyelmet a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága sajtóközleményében..'' link>>

Puskás-emlékmise az Alzheimer-kór Világnapján - 2009. november 13., péntek - Forrás: Orientpress.hu
,,A Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága 2009. november 17-én (kedd) 18.00 órai kezdettel a Szegedi Fogadalmi Templomban (Dóm) Jótékonysági koncertet szervez „Szentmise Puskás Ferenc Lelki Üdvéért Halálának 3. évfordulóján, emlékkonscert az Alzheimer-kór magyar áldozataiért” címmel, az Alzheimer Világnap záróeseményeként...'' link>>

Uniós együttműködést akar az Alzheimer-kór ellen az EP - 2009. november 12., csütörtök - Forrás: Orientpress.hu
,,Közösen küzdenének az uniós tagállamok a neurodegeneratív betegségek, így az Alzheimer- és a Parkinson-kór ellen. Az Európai Parlament támogatásáról biztosította a programot. Európában mintegy 7,3 milliónyian szenvednek Alzheimer-kórban, illetve az azzal összefüggő rendellenességekben. Ez a szám becslések szerint 2020-ra megduplázódik. A kórra jelenleg nincs gyógymód, a megelőzésről és a kezelésről is viszonylag kevés ismeret áll még az orvosok rendelkezésére...'' link>>

Végzetes hiba az Alzheimer-beteget egyedül ápolni - 2009. november 9., hétfő - Forrás: Noilapozo.hu
,,Az Alzheimer-kór diagnózisát többnyire ijedt tiltakozás kíséri a beteg családtagjainak részéről, és ez a tüntetek súlyosbodásával csak fokozódik. Éppen ezért be kell látni: nem az a könyörtelen hozzátartozó, aki szakemberek segítségét kéri, sőt sokkal többet árthatunk a betegnek és magunknak is, ha egyedül próbálunk megküzdeni a kórral...'' link>>

Megjósolható az Alzheimer-kór? - 2009. november 4., szerda - Forrás: Orientpress.hu
,,Memória és nyelvi tesztekkel felfedezhetők az Alzheimer-kór rejtett tünetei – derül ki brit kutatók vizsgálatából. A betegség előjeleit minél korábban fedezik fel, annál hatásosabban lehet kezelni, állítják a tudósok...'' link>>

Cukorbetegséggel az Alzheimer-kór ellen? - 2009. október 28., szerda - Forrás: Betegszoba.hu
,,Egy francia tanulmány szerint azok a cukorbeteg emberek, akik Alzheimer-kórban is szenvednek, kevésbé vesztik el memóriájukat, mint azok, akiknél nem áll fenn egyidejű cukorbetegség. Amerikai szakértők szerint a megállapítást fenntartásokkal kell kezelni: 'Nem derül ki a tanulmányból, mi a pontos kapcsolat' - nyilatkozta William Thies, az Alzheimer Társaság vezető orvosa és tudományos munkatársa...'' link>>

Kitáncolnak az Alzheimer-kórból az idősek - 2009. október 28., szerda - Forrás: Transindex.ro
,,A zenés-táncos délutánok enyhítik az Alzheimer-kórral együtt járó memóriavesztést - a valcer-terápiát sikeresen alkalmazzák Németországban...'' link>>

Gyógyszer az Alzheimer-kórban szenvedőknek? - 2009. október 26., hétfő - Forrás: Orientpress.hu
,,A becslések szerint Magyarországon 150-200 ezer ember szenvedhet Alzheimer-kórban, ám csak töredéküknél ismerik föl a betegséget, és még kevesebben, a hivatalos nyilvántartások szerint az érintettek három százaléka jut hozzá a megfelelő kezeléshez - közölte Kálmán János, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Alzheimer-kór kutatócsoportjának vezetője...'' link>>

Nem a memóriazavar az Alzheimer-kór első jele - 2009. október 13., kedd - Forrás: Index.hu
,,Az eddiginél akár három évvel korábban diagnosztizálható az Alzheimer-kór egy amerikai kutatócsoport tesztjeivel. Ez azért fontos, mert a gyógyíthatatlan betegség kezelése annál hatásosabb, minél korábbi szakaszban kezdik el...'' link>>

A kávé jótékony hatásai: feketével a stroke, a daganatos betegségek és az Alzheimer-kór ellen - 2009. október 11., vasárnap - Forrás: Mfor.hu
,,A XV. század óta milliók által kedvelt kávé, finom illata és íze mellett, rengeteg a szervezet számára hasznos összetevőt tartalmaz. Az utóbbi években végzett kutatások rávilágítottak, hogy egész sor betegség előzhető meg a kávé rendszeres fogyasztásával...'' link>>

Hihetetlen, mire képes egy kis buborékos szörp! - 2009. október 9., péntek - Forrás: Stop.hu
,,A szénsavas üdítők nagy mennyiségben ugyan nem túl egészségesek, ám kisebb mennyiségben javítják a memóriát, és csökkentik az Alzheimer-kór kockázatát...'' link>>

Alzheimer kórös az egyik friss Nobel-díjas - 2009. október 8., csütörtök - Forrás: Hírextra.hu
,,A fizikai Nobel-díj egyik idei kitüntetettje, a 75 éves Charles Kao Alzheimer-kór miatti enyhe demenciával él. Díja egy részét idősekkel és Alzheimer-kóros emberekkel foglalkozó jótékonysági szervezeteknek szánja...'' link>>

Németország: Megduplázódik a betegek száma 2050-ig - 2009. október 6., kedd - Forrás: Orientpress.hu
,,A szakértők az öregkori betegségek ugrásszerű megnövekedésétől tartanak a következő tíz évben. Az Egészségügyi Rendszerkutatási Intézet (IGSF) tanulmánya rávilágított a problémára, miszerint az időskorúak - a keresők számának egyidejű csökkenése mellett -, fokozott ápolást és ellátást igényelnek majd. A vizsgálat tematizálja a betegségek előrelátható növekedését 2050-ig. Eszerint a demenciás, többek között az Alzheimer-kórtól szenvedő betegek száma a következő 40 évben 1,1-ről 2,2 millióra emelkedik...'' link>>

Vakcina a halálos időskori betegség ellen? - 2009. október 6., kedd - Forrás: Házipatika.com
,,Egy, az Alzheimer-kór elleni oltóanyag kifejlesztésén dolgozó izraeli tudós hétfőn bejelentette, fontos előrelépést tett génmódosított egereken végzett kutatása során. 'Az emberi géneket hordozó egerek beoltásával sikerült immunválaszt létrehoznunk és meg tudtuk jósolni előre a hatásokat' - mondta el a brit és amerikai kutatókkal dolgozó Alon Monsonego, a Beer Sheva Egyetem munkatársa...'' link>>

Vakcina a halálos időskori betegség ellen? - 2009. október 5., hétfő - Forrás: Index.hu
,,Brit tudósok felfedezése szerint lassabban mozognak az emberek, ha agyukat célzottan manipulálják elektromos impulzusokkal. A University College London kutatóinak úgynevezett transzkraniális váltóáram stimulációval (tACS) eddig ismeretlen módon sikerült befolyásolniuk az agyat. Alek Pogosyan és kollégái úgy változtatták meg az önkéntesek agyhullámait, hogy csak jóval lassabban voltak képesek mozgatni karjukat. Ehhez a kutatók az úgynevezett bétaaktivitást növelték...'' link>>

A kialvatlan egér könnyebben kap Alzheimer-kórt - 2009. szeptember 28., hétfő - Forrás: Index.hu
,,A kialvatlan egereknél nagyobb a kockázata az Alzheimer-kór fellépésének - derítették ki amerikai kutatók. Az alváshiány, valamint az alvás és az ébrenlét ritmikus váltakozásának megzavarása az állatok agyában az Alzheimerre jellemző béta-amiloid fehérjék fokozott termeléséhez vezetett. A kísérletet végrehajtó Washington Egyetem kutatói genetikailag módosított egereket vizsgáltak meg, amelyek a betegség tüneteit mutatták...'' link>>

Két lyuk a fejbe: történelmi génterápia indul elbutulás ellen - 2009. szeptember 23., szerda - Forrás: Origo.hu
,,Megkezdték a toborzását azoknak az amerikai önkénteseknek, akik részt vesznek az első, az Alzheimer-kór okozta elbutulás kezelését célzó génterápiás programban. A géneket két apró lyukon keresztül injektálják majd az agyba, de a betegek egy része csak placebót kap...'' link>>

200 ezer Alzheimer-kóros beteg Magyarországon? - 2009. szeptember 23., szerda - Forrás: WebBeteg.hu
,,A becslések szerint Magyarországon 150-200 ezer ember szenvedhet Alzheimer-kórban, ám csak töredéküknél ismerik föl a betegséget, és még kevesebben, a hivatalos nyilvántartások szerint az érintettek három százaléka jut hozzá a megfelelő kezeléshez - közölte Kálmán János, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Alzheimer-kór kutatócsoportjának vezetője...'' link>>

A pénzügyi gondok idős korban is megbetegítenek - 2009. szeptember 22., kedd - Forrás: InfoRádió.hu
,,Növeli az Alzheimer-kór és más, idős korban leépüléssel járó betegségek kialakulásának esélyét az, ha valakinek pénzügyi gondjai vannak - állapította meg egy kutatás. Amerikai orvosok többek közt olyan embereket tanulmányoztak, akiknek pénzügyi gondjaik voltak, és nagy problémát okozott számukra, hogy menedzseljék hiteleiket, befizessék számláikat...'' link>>

Javítja a memóriát, és megelőzi az Alzheimert! Mi az? - 2009. szeptember 22., kedd - Forrás: Ötvenentúl.hu
,,A Brit Tudományos Napokon elhangzottak szerint az áfonyában lévő antioxidánsok javítják az agy vérellátását és oxigénszintjét, sőt még a demencia kialakulását is képesek megakadályozni. A The Telegraph által közölt vizsgálatban feketeáfonyás diétán tartottak 40, 18 és 30 év közötti résztvevőt, akiknek az összpontosító képességét vizsgálták a diéta alatt, illetve egy hónappal később...'' link>>

24 órás önfeláldozás - 2009. szeptember 21., hétfő - Forrás: Házipatika.com
,,Az Alzheimer-kór nem kizárólag a beteget, hanem egész családját - de legalább egy hozzátartozóját - erőszakkal kiszakítja a megszokott életéből. Mivel a kór súlyosbodása megállíthatatlan, a gondozóra háruló terhek idővel egyre elviselhetetlenebbek...'' link>>

2040-re a feledékenyek bolygójává válik a Föld! - 2009. szeptember 21., hétfő - Forrás: Házipatika.com
,,Össze fog omlani a társadalom 2040-re, mert addigra kétszer annyi demens (szellemi hanyatlásban szenvedő) beteg lesz, mint ahány munkavállaló - hívta fel a figyelmet az Alzheimer-kór világnapja kapcsán dr. Rajna Péter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának professzora a Magyar Tudományos Akadémián tartott rendezvényen...'' link>>

Az Alzheimer-kór megválogatja a betegeket - 2009. szeptember 21., hétfő - Forrás: Nyest.hu
,,A Hertfordshire Egyetem egyik doktori hallgatójának kutatása szerint az Alzheimer-kór nagyobb nyelvi károsodást okoz a magasabb képzettségű betegeknél, mint a kevésbé tanultaknál. A kutatás azt is kimutatta, hogy ezzel a betegséggel a nők nyelvi kompetenciája is jobban romlik, mint a férfiaké, így megfordul a közismert előnyük, miszerint a nők jobban teljesítenek nyelvi feladatokban...'' link>>

Globális Alzheimer-járvány fenyeget - 2009. szeptember 18., péntek - Forrás: Weborvos.hu
,,Még az idén megalakul a Magyar Agykoalíció, amelyben kutatók, orvosok, gyártók és betegek vesznek részt. A demencia napjaink egyik legsúlyosabb egészségügyi és szociális kihívása. Közegészségügyi és szociális ellátási vészhelyzet előtt állunk, és azonnali intézkedésekkel kell felkészülni a 2050-re várhatóan 115,4 millió embert érintő pusztító Alzheimer-kórra...'' link>>

Az Alzheimer-kór világnapja élőlánccal, konferenciával és jótékonysági koncerttel - 2009. szeptember 19., szombat - Forrás: InforMed.hu
,,A Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága az idén 9. alkalommal megrendezett Alzheimer-kór világnapja keretében kívánja felhívni a társadalom figyelmét az egyre súlyosabb méreteket öltő betegségből eredő kihívásokra...'' link>>

Demenciát okozott a második világháború - 2009. szeptember 18., péntek - Forrás: Mult-kor.hu
,,A jelenleg több százezer britet érintő demencia a második világháború öröksége lehet - állítja egy kutatónő, aki szerint az Alzheimer-kór és a többi hasonló betegség a feldolgozatlan poszttraumatikus stressz utóhatásaként alakulhat ki...'' link>>

Ma már szinte népbetegség az Alzheimer-kór - 2009. szeptember 13., vasárnap - Forrás: Stop.hu
,,Angol és francia kutatók legújabb felfedezése szerint három gén mutációjának következtében alakulhat ki az Alzheimer-kór, melyet ma már szinte népbetegségként tartanak számon. Ennek a három génnek - ami az agyat óvja a sérülésektől és biztosítja az idegsejtek normális működését - a működési zavara vezethet e betegséghez. A kutatók szerint ez a felfedezés óriási előrelépést hozhat az Alzheimer-kór korai felismerése és hatékony kezelése terén, melyre az elmúlt 15 évben nem volt példa...'' link>>

Genetikai kulcs az Alzheimer-kórhoz - 2009. szeptember 7., hétfő - Forrás: Nol.hu
,,A Cardiff Egyetem kutatói három olyan új genetikai jellemzőre bukkantak, amelyek hajlamossá tesznek az Alzheimer-kór kialakulására. Az eredményt a szakértők az utóbbi 15 esztendő legfontosabb felfedezésének tartják az öregkori elbutulással járó betegség kutatásában...'' link>>

Mediterrán diétával az Alzheimer-kór kialakulása ellen  - 2009. szeptember 3., csütörtök - Forrás: Ideal.hu
,,A mediterrán konyha egy kis testedzéssel kombinálva jelentősen csökkenti az időskori mentális hanyatlást. Egy új tanulmány most még arra is rámutatott, hogy ezzel az életformával még az Alzheimer-kór kockázata is csökkenthető - akár 40 százalékkal!...'' link>>
Hogyan előzzük meg az időskori betegségeket?  - 2009. szeptember 2., szerda - Forrás: OrientPress.hu
,,Még néhány hét, és itt az Alzheimer Világnapja szeptember 21-én, az Idősek Világnapja pedig október 1-jén. Két olyan dátum, ami ráirányítja a figyelmet szüleink, nagy- és dédszüleink egészségére, mindennapi örömeikre és problémáikra is...'' link>>
Természetes orvosság Alzheimer ellen - 2009. augusztus 27., csütörtök - Forrás: Ötvenentúl.hu
,,Az egyszerű paradicsom megfelelő vivőanyag lehet az Alzheimer-kór szájon át szedhető oltóanyagához, állítja Hjun-szun Kim, a Koreai Biotudományi és Biotechnológiai Kutatóintézet (KRIBB) munkatársa, valamint a Digital Biotechnél, valamint a Wonkwang Egyetem Biológiatudományi Tagozatán dolgozó kollégái...'' link>>
A naptejtől kapunk Alzheimer-kórt? - 2009. augusztus 25., kedd - Forrás: InfoRádió.hu
,,Növelheti az Alzheimer-kór kialakulásának veszélyét a naptejek használata - vélik kutatók, akik éppen ezért átfogó vizsgálatokba kezdenek, hogy kiderítsék: milyen összefüggés van az általában idős korban jelentkező, leépüléssel járó agyi betegség kialakulása, valamint a napozókészítmények használata között...'' link>>
Kávé a szenilitás ellen - 2009. augusztus 18., kedd - Forrás: Szimpatika.hu
,,Napi öt kávé enyhítheti az Alzheimer-kórral járó memóriaproblémákat, mert a koffein gátolja a betegséget jelző fehérje-lerakódások kialakulását az agyban – igazolták amerikai állatkísérletek. A kutatók hamarosan embereken is megkezdik a próbálkozásokat, és lehetséges, hogy az eredmények nemcsak az időskori szenilitás megelőzésére, de kezelésére is ötletekkel szolgálnak majd...'' link>>
Magas koleszterinszint és Alzheimer-kór - 2009. augusztus 14., péntek - Forrás: Webbeteg.hu
,,Ha valakinek a negyvenes éveiben magas a vérkoleszterinszintje, nemcsak a szívinfarktusra van fokozott esélye, hanem Alzheimer-kór kialakulására is. Finn, svéd és amerikai kutatókból álló munkacsoport vizsgálatának eredményeit a Dementia and Geriatric Cognitive Disorders folyóirat közölte...'' link>>
Nem akar elbutulni? Olvassa el! - 2009. augusztus 12., szerda - Forrás: Házipatika.com
,,Ismét kapható az Alzheimer-kór és a demencia egyéb fajtái című könyv a SpringMed kiadó gondozásában. A kórt először 1906-ban Alois Alzheimer ismertette. A róla elnevezett kór a központi idegrendszer jellegzetes klinikai és patológiai elváltozásaival, idegsejt-pusztulással járó betegség. Ez a fokozatosan súlyosbodó mentális hanyatlás, pszichés és viselkedési tünetekkel jár, általában 40 év felett jelentkezik...'' link>>
Benkó Sándor: a zene lehet a mentsvár - 2009. augusztus 12., szerda - Forrás: Stop.hu
,,Benkó Sándor és a Benkó Dixieland Band művészetét a legmagasabb elismerés övezi a világon. A Kossuth-díjas klarinétművész tanít, könyveket ír, vállalatokat vezet, zenekarával kétszáz-kétszázötven koncertet ad itthon és a nagyvilágban. Gyakran karolnak fel jó célokat. Elkötelezett segítői az Alzheimer-kórt övező tévhitek leküzdésének. Vajon hogyan kerültek kapcsolatba a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társaságával?...'' link>>
Az Alzheimer-kór és tünetei - 2009. július 31., péntek - Forrás: Webbeteg.hu
,,A szellemi leépülés az Alzheimer-kór velejárója, mivel ebben a betegségben az egészséges agyszövet degenerálódik, elsorvad. Jelenleg az intenzív kutatás ellenére az Alzheimer-kór kezelésére nem áll rendelkezésünkre hatékony terápia, csak olyan kezelések, amelyek segítségével az életminőség javítható egyes Alzheimer-kóros betegeknél...'' link>>
Egy sejtprotein megoldást nyújthat a diabétesz és az Alzheimer-kór kezeléséhez  - 2009. július 31., péntek - Forrás: Ideal.hu
,,Olyan új információ látott napvilágot egy sejtproteinről, amely hozzájárulhat a cukorbetegség és az Alzheimer-kór gyógyításához. Patkányokon végzett kísérletek során ugyanis kimutatták, hogy a humanin nevű protein megelőzi az idegsejtek elhalását, és csökkenti a glükózszintet a vérben, mint ahogy segíti az inzulintermelést is. A protein ezen túlmenően még kapcsolatot is teremtett a két kór között...'' link>>
Fűszerrel az Alzheimer-kór ellen? - 2009. július 28., kedd - Forrás: Hírextra.hu
,,A D-vitamin egyik változata és az ázsiai konyha sokat használt fűszere, a kurkumin állatkísérleteken nyert adatok szerint javíthatja az Alzheimer-kóros agyi károsodás következményeit. A sok beteg számára jövőbeli támogatás lehetőségét ígérő vizsgálatok eredményeit a Journal of Alzheimer's Disease közölte...'' link>>
Európai összefogás az Alzheimer ellen ? - 2009. július 27.,hétfő - Forrás: Ideal.hu
,,Az Európai Bizottság múlt héten szerdán konkrét javaslatokat fogadott el az Alzheimer-kór, az elbutulás (demencia) és egyéb degeneratív idegrendszeri betegségek elleni küzdelem jegyében. Az ilyen, egészségügyi és szociális kihívásokat egyaránt felvető betegségek ellen összehangolt fellépésre van szükség Európában, hogy megfelelő megelőzési intézkedéseket, diagnosztikai eljárásokat, valamint gondozást biztosítsunk az érintettek számára...'' link>>
Szeretlek. Emlékszel? - 2009. július 23., csütörtök - Forrás: 50plusz.hu
,,A fenti cím egy valós eseményeket földolgozó, angol film alcíme: az alzheimeres írónő és férje története, aki feleségét haláláig odaadóan ápolta. Szeptember 21. 1994. óta az Alzheimer-kór világnapja. Világszerte jelenleg 18 millió ember szenved különféle demenciában (szellemi hanyatlás). Pontos számadataink nincsenek, de a szakértők és a szakirodalom becslései alapján, valamint figyelembe véve a demencia-előfordulás európai gyakoriságát, hazánkban a 60 év feletti lakosság 12-15%-ánál fordul elő valamilyen demencia, amely 250-300 ezer embert érint...'' link>>
Mit egyen, hogy ne butuljon el idős korában? - 2009. július 21., kedd - Forrás: Házipatika.com
,,A zsírokban szegény, ám rostokban gazdag, vérnyomáscsökkentésre is javasolt étrend megakadályozhatja a memória romlását és élesíti az elmét is - derült ki egy, a 2009-es Nemzetközi Alzheimer-kór Konferencián bemutatott tanulmányból...'' link>>
Feleséggel az elbutulás ellen! - 2009. július 5., vasárnap - Forrás: Stop.hu
,,Svéd kutatók kimutatták, hogy azok a középkorú férfiak, akiknek van feleségük vagy élettársuk, felére csökkentik az időskori elbutulás, így az Alzheimer-kór kockázatát...'' link>>
Romló életkilátások Alzheimer-kórral - 2009. június 30., kedd - Forrás: Házipatika.com
,,A chicagói Rush Egyetemi Klinikai Központ kutatói kiderítették, hogy az Alzheimer-kórban, vagy enyhe időskori elbutulásban (demenciában) szenvedő idősek rövidebb élettartamra számíthatnak. Nincs különbség azonban ilyenkor a fehér és fekete bőrű betegek közt. Összesen 1715 idős embert (átlagéletkor 80 év) vontak be a vizsgálatba, 52 százalékuk volt fekete. Minden résztvevő kórtörténetét rögzítették, mindenkit megvizsgált egy ideggyógyász, felmérték a gondolkodást, tanulást és memóriát...'' link>>
Az Alzheimer-kór korábbi jeleire bukkantak - 2009. június 25., csütörtök - Forrás: Ideal.hu
,,Egy svéd tanulmány szerint az Alzheimer-kór biomarkereit az agyi-gerincvelői folyadékban már a betegség nagyon korai stádiumában ki lehet mutatni. A göteborgi egyetem kutatói 168 beteg agyi-gerincvelői folyadékmintáját elemezték, és jellegzetes mintát mutattak ki a CSF AD profil elnevezésű biomarkerekben, amelyek enyhe memóriazavarban szenvedő betegekben vannak jelen, ami korábban észlelhető, mint amit a betegség napjainkban alkalmazott tesztjei képesek kimutatni...'' link>>
Megtalálták az Alzheimer-kór okozóját - 2009. június 23., kedd - Forrás: Ideal.hu
,,Az egyesült államokbeli Harvard orvosi egyetem kutatói kórházi orvosokkal együtt azonosították azt a vegyi anyagot, amely az Alzheimer-kórt okozza. A megtalált anyagnak a preszenilin nevet adták. A rettegett kór az öregkori szellemi hanyatlás leggyakoribb oka, amely például az Egyesült Államokban a 65 év felettiek egytizedét, a 85 év felettieknek már közel a felét sújtja, előbb szenilitást, végső stádiumában pedig teljes elbutulást okozva...'' link>>
Könnyen fel lehetne ismerni a kezdődő Alzheimer-kórt - 2009. június 23., kedd - Forrás: Origo.hu
,,A Cambridge-i Addenbrooke Kórház kutatói által kifejlesztett új kognitív teszt gyorsabban kivitelezhető és pontosabban ismeri fel az Alzheimer-kór korai jeleit, mint azok a tesztek, amelyeket jelenleg az elbutulás legelső tüneteinek kimutatására használnak. A legutóbbi becslések szerint világszerte mintegy 24 millióan szenvednek Alzheimer-kórban, az érintettek száma pedig húszévente duplázódni fog a szakemberek előrejelzései alapján. A betegség hatásos kezelésének feltétele a korai diagnózis, egyelőre azonban nincsen olyan, a kognitív képességeket vizsgáló gyorsteszt, amely többféle részképességet is vizsgál, emellett megbízhatóan képes kimutatni az Alzheimer kórt...'' link>>
A depresszió növelheti az Alzheimer-kór kockázatát - 2009. június 22., hétfő - Forrás: InforMed.hu
,,Amerikai kutatók megállapították, hogy azok a memóriazavarban szenvedők, akik depressziósak is, nagyobb kockázatnak vannak kitéve Alzheimer-kór szempontjából. Azt is megfigyelték, hogy a donepezil, az Alzheimer-kór ellen alkalmazott gyógyszer azoknál a betegeknél, akinek a depressziójához a kognitív funkciók kisfokú hanyatlása is járul, késleltetheti a betegség bekövetkezését...''link>>
,,Elfelejtek dolgokat mostanában, mi lehet ez?'' - Az orvos válaszol - 2009. június 22., hétfő - Forrás: WebBeteg.hu
,,43 éves vagyok. Nagyon aggaszt, hogy elfelejtek dolgokat mostanában. Mivel fejleszthetem a memóriámat leghatékonyabban? Milyen vitamint fogyasszak ennek érdekében? Mikor gyanakodjak, hogy itt valami több van, mondjuk Alzheimer-kór, vagy agydaganat?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből...'' link>>
Az Alzheimer-kór nem válogat - 2009. június 15., hétfő - Forrás: WebBeteg.hu
,,Egy új tanulmány szerint Amerikában az Alzheimer-betegség halálozási kockázata semmivel sem nagyobb a fekete bőrűeknél, mint a fehéreknél. Eddig az volt a tudományos vélekedés, hogy az Alzheimer-kór súlyosabb lefolyású a feketéknél...'' link>>
A delíriumos epizód rontja az Alzheimeresek állapotát - 2009. június 13., szombat - Forrás: Házipatika.com
,,Egy új kutatás szerint a kórházi kezelés alatt delíriumos epizódot elszenvedő Alzheimer-kóros betegeknél háromszor gyorsabban zajlik a leépülés. Klinikailag nézve ezeknél a betegeknél 12 hónap alatt 18 hónapnyi leépülés tapasztalható...'' link>>
Szívritmuszavara van? Alzheimer-kóros lehet! - 2009. június 10., szerda - Forrás: Házipatika.com
,,Fokozza az Alzheimer-kór kialakulásának valószínűségét a pitvarfibrillációként ismert szívritmuszavar, állítja legfrissebb közleményében, Dr. T. Jared Bunch, a Salt Lake City-i Intermountain Egészségközpont elektrofiziológusa...'' link>>
Reménykedhetünk a rák és az Alzheimer gyógyításában? - 2009. június 9., kedd - Forrás: Piacésprofit.hu
,,Tim Berners-Lee, a világháló alapjait jelentő technológiák feltalálója szerint az interneten fellelhető információk segíthetnek a küzdelemben a gyógyíthatatlan betegségek, például a rák vagy az Alzheimer-kór ellen...'' link>>
Csaló protein terjeszti az Alzheimer-kórt - 2009. június 9., kedd - Forrás: Orientpress.hu
,,Az immunrendszert is becsapó tau protein okozhatja az Alzheimer-kór rohamszerű erősödését - derült ki egy újabb cambrigde-i kutatás során. A kísérletsorozat eredménye szerint szerint az idegsejtekben egyébként természetesen jelenlévő tau protein bizonyos körülmények között elvadul, és olyan tenyészetté burjánzik, ami végső soron az Alzheimer kór kialakulásához vezet...'' link>>
Cipő ,,vigyázna'' az Alzheimer-kórosokra - 2009. június 8., hétfő - Forrás: WebBeteg.hu
,,Beépített helymeghatározó eszközzel (GPS) ellátott cipő kifejlesztésére szövetkezett egy technológiai és egy cipőgyártó vállalat: a találmánnyal megakadályozhatnák a szellemi leépüléssel járó Alzheimer-kóros pácienseknél gyakorta előforduló 'elveszést'...'' link>>
Fűszerrel az elbutulás ellen - 2009. június 4., csütörtök - Forrás: Hír3.hu
,,Heti egy-két currys étel étrendünkben megelőzheti az Alzheimer-kórt és a demenciát - állítják amerikai kutatók. A curry fűszerkeverék és a benne lévő kurkuma sárga színezőanyaga, a kurkumin antioxidáns hatású, és megelőzi az amiloid fehérjékből álló plakkok képződését az agyban. Utóbbiról a tudósok azt feltételezik, hogy ezek a lerakódott fehérjecsomók okozzák a szellemi leépülést, elbutulást...'' link>>
Nem minden esetben vezet Alzheimer-kórhoz az agyi plakkok jelenléte  - 2009. június 2., kedd - Forrás: InforMed.hu
,,Egy új brit kutatás szerint az agyban található fehérje-lerakódások, a plakkok és csomók nem szükségszerűen vezetnek Alzheimer-kórhoz, mint ahogy azt sok szakember eddig hitte. A vizsgálat szerint sok 75 év fölötti embernél mutatható ki jelentős elváltozás az agyban, ám nem alakul ki náluk időskori szenilitás és demencia...'' link>>
Miért nem alakul ki Alzheimer-kór a majmoknál?  - 2009. június 2., kedd - Forrás: Betegszoba.hu
,,A tudósok előtt már régóta ismert egy érdekes jelenség: miért van az, hogy az embereknél kialakul a leépülést okozó idegrendszeri betegség, az Alzheimer-kór, legközelebbi rokonainknál pedig nem? Csak növeli a rejtélyt, hogy a csimpánzoknál és a többi majomnál is megtalálhatók ugyanazok a fehérje-lerakódások (plakkok), amiket a betegség okának tartanak...'' link>>
Az MRI segíthet az Alzheimer-kór korai felismerésében   - 2009. május 28., csütörtök - Forrás: Betegszoba.hu
,,Az enyhe kognitív károsodás az időskorúak mintegy 20%-ánál fordul elő, és ezen személyek 80%-ánál a következő hat évben Alzheimer-kór alakul ki. Mivel bizonyos gyógyszerek lelassíthatják az Alzheimer-kór előrehaladását, a korai stádiumban elkezdett kezelés jelentősen lassíthatja a demencia kifejlődését...'' link>>
Alzheimer-kór elleni gyógyszer tesztelésébe kezd az Eli-Lilly   - 2009. május 24., vasárnap - Forrás: Betegszoba.hu
,,Újabb Alzheimer-kór elleni készítmény tesztelését kezdi meg az Eli Lilly gyógyszergyár ebben a hónapban. Az amerikai vállalat bejelentése szerint a közeljövőben 2000 beteg részvételével fázis-III klinikai vizsgálatokat indítanának solanezumab nevű kísérleti hatóanyaguk hatékonyságának igazolása céljából...'' link>>
Egy érv, hogy ne menjen túl korán nyugdíjba!   - 2009. május 22., péntek - Forrás: Házipatika.com
,,Brit kutatók szerint a késői nyugdíjazás késleltetheti az Alzheimer-kór kialakulását. A londoni King's College tudósai összesen 1300 idős, demenciában szenvedő beteg kórtörténetét vizsgálták meg. Emellett olyan faktorokat is figyelembe vettek, mint az iskolázottság, a munkakör és a nyugdíjazás időpontja...'' link>>
5 pontos Alzheimer-teszt   - 2009. május 20., szerda - Forrás: Házipatika.com
,,Texasi kutatók 15 pontból álló tesztet fejlesztettek ki, melynek segítségével azonosíthatók az Alzheimer-kór szempontjából veszélyeztetett idős emberek. Nem biztos azonban, hogy az egyszerű kérdéseket és bonyolult szűrővizsgálatokat egyaránt tartalmazó teszt alkalmazható lesz a rutin klinikai gyakorlatban...'' link>>
Az időskori súlyvesztés a demencia első jele lehet   - 2009. május 20., szerda - Forrás: Házipatika.com
,,Egy nemrég végzett kutatás szerint nagyobb esélyük van a demencia kialakulására azoknak az idősekben, akik vékonyak, vagy hirtelen kezdtek fogyni, különösen akkor, ha előtte túlsúlyosak, vagy kórosan elhízottak voltak...'' link>>
Új célpont az Alzheimer-kór elleni gyógyszerek számára   - 2009. május 11., hétfő - Forrás: Házipatika.com
,,Bizonyos DNS 'becsomagolását' szabályozó gyógyszerek adagolásával visszatértek az Alzheimer-kórhoz hasonló betegségben szenvedő egerek emlékező- és tanulási képességei, ám a tudósok nemrégiben ennek módjára is rájöttek...'' link>>
Betekintés az agy legrejtettebb zugaiba   - 2009. május 4., hétfő - Forrás: Híradó.hu
,,Egy világszerte egyedülálló agykutatási műszer kezdte meg működését a németországi Jülich Kutatóintézetben. A készülék még sosem tapasztalt minőségben enged betekintést az élő emberi agyba, ahol az idegsejt nagyságú részeket is megmutatja. Mindezt egy nagy, 9,4 Tesla erejű mágneses rezonancia tomográf (MRT) teszi lehetővé. Az érték a szokványos készülékek hatszorosának felel meg, és kétszázezerszer olyan erős, mint a Föld természetes mágneses tere...'' link>>
A Benkó Dixieland Band az Alzheimer-betegekért koncertezik   - 2009. április 29., szerda - Forrás: Híradó.hu
,,A Papp László Budapest Sportarénában május elsején kerül sor a Benkó Dixieland Band nagyszabású koncertje, amelyen híres sztárvendégek és táncosok is fellépnek. Az együttes minden eladott jegy árából 200 forintot adományoz az Alzheimer-betegek támogatására - tudta meg az MTI munkatársa Himmer Évától, a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága elnökétől...'' link>>
Mi nem jó az Alzheimer-kór ellen?  - 2009. április 23.,csütörtök - Forrás: Hírextra.hu
,,Az olyan gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapítók, mint az ibuprofen vagy a naproxen elhalaszthatják az Alzheimer-kór kifejlődését, ám nem akadályozzák meg - közölték amerikai kutatók szerdán a Neurology című szaklap online kiadásában...'' link>>
Michael Caine vállalta az Alzheimer-kórt  - 2009. április 8., szerda - Forrás: Zoom.hu
,,Michael Caine ma már olyan szerepeket keres, amelyek próbára teszik. 'Keveset dolgozom. Amit vállalok, annak magával kell ragadnia' - mesélte fél évszázados pályafutással a háta mögött a színész, akinek a jövő héten mutatják be új filmjét az Egyesült Államokban...'' link>>
Az Alzheimer-kórhoz köthető gén korai változást okoz az agyban  - 2009. április 7., kedd - Forrás: 168Óra.hu
,,Egy gén, amely növeli az Alzheimer-kór kockázatát, megváltoztathatja az agyi aktivitást az egyén teljes életében - közölték brit kutatók hétfőn. Megállapították, hogy azoknak a fiatal felnőtteknek, akik az APOE4 jelű génváltozatot hordozzák, különleges az agyi aktivitásmintázata. Úgy vélik, hogy az új információ segítségével az Alzheimer kockázatának jobb, korai tesztjét dolgozhatják majd ki...'' link>>
Agysejtek adják a megoldást az Alzheimer-kórra  - 2009. április 6., hétfő - Forrás: Betegszoba.hu
,,Úgy tűnik, a tudósok ismét egy lépéssel közelebb kerültek az Alzheimer-kór megértéséhez. Ezúttal arra derítettek fényt, hogy két idegsejt közti kapcsolat (ún. szinapszis) sérülése hogyan sérül. Az amerikai Burnham Orvosi Kutatóintézet munkatársai kimutatták, hogy az ún. béta-amyloid fehérje (amely felszaporodik az agyban a betegség során) rengeteg nitrogén-monoxidot hoz létre...'' link>>
Alzheimer-kór ellen curry?  - 2009. április 1., szerda - Forrás: Freespirit.hu
,,A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a curryben található színezőanyag, a kurkumin képes csökkenteni a beta-amyloid fehérjék lerakódását az agyban, ha az étrendünk része lesz a curry. A vizsgálatok során a szakemberek kis mennyiségben kurkumint adtak beta-amyloid fehérjéhez laboratóriumi körülmények között, és ez a vegyület megóvta a fehérjéket az összeállástól, összetapadástól, illetve blokkolták az amyloid rostok képződését, amitől aztán kialakulnak az Alzheimer-kórra jellemző plakkok...'' link>>
Az Alzheimer-kór gyógyszere egy nap segíthet a fejsérülteken  - 2009. április 1., szerda - Forrás: Házipatika.com
,,Az Alzheimer-kór elleni szerek egy új csoportja megelőzheti a traumás agysérülések okozta hosszútávú károsodásokat - olvasható a Georgetown Egyetem Egészségügyi Központjának kutatói által közreadott tanulmányban. A gamma-szekretáz inhibitorok csoportja az Alzheimer-kórban szenvedő betegek központi idegrendszerében felszaporodó ún. amiloid plakkokat támadja meg, ezt a jelenséget a fejsérültek körülbelül harmadánál észlelték, egy részük gyermek volt, vagyis náluk normál esetben nem lehettek jelen a plakkok...'' link>>
Már mindenki elfelejtette, hogy ki volt Alzheimer  - 2009. március 31., kedd - Forrás: Zóna.hu
,,A bajorországi Marktbreit leghíresebb szülöttje, ott mindenki emlékszik még rá, legfeljebb az Alzheimer-kórosok nem. Alois Alzheimer 1864. június 14-én született, a helyi közjegyző, Eduard Alzheimer és egy ápolónő, Barbara Theresia Busch gyermekeként, és közös nevezőként doktori címet szerzett Würzburgban 1887-ben, de orvosi tanulmányai révén megfordult Aschaffenburgban, Tübingenben és Berlinben is...'' link>>
Alzheimert az ivóvíztől?  - 2009. március 5., csütörtök - Forrás: 168óra.hu
,,Az ivóvíz nagyobb alumíniumtartalma növeli az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát fogyasztóinál, míg magasabb szilíciumdioxid-szintje csökkentheti a veszélyt - közölték francia kutatók...'' link>>
Felfedték az Alzheimer-kór néhány titkát  - 2009. február 27., péntek - Forrás: Híradó.hu
,,Amerikai tudósok felfedték a szellemi leépüléssel járó Alzheimer-kórt fémjelző agyi lerakódások hátterében zajló folyamatok egy részét. A tanulmányok a brit Nature és az amerikai Science tudományos folyóiratok eheti számában jelentek meg...'' link>>
Időskori elbutulás és passzív dohányzás - 2009. február 18., szerda - Forrás: Házipatika.com
,,44 százalékkal is fokozhatja az időskori elbutulás kialakulásának rizikóját a passzív dohányzás - olvashatjuk a BMJ.com honlapon. Bár korábbi vizsgálatok már megállapították a dohányzás és az Alzheimer-kór, illetve az időskori elbutulás (demencia) közti összefüggést, a mostani az eddigi legnagyobb áttekintő tanulmány, mely a passzív dohányzás és a demencia kockázata közt talált kapcsolatot. Összefügg a demenciát nem feltétlenül, de sokszor előrejelző kognitív funkció, valamint a passzív dohányzás között...'' link>>
Diabéteszes megbetegedés az Alzheimer-kór? - 2009. február 9., hétfő - Forrás: Mno.hu
,,Egy frissen megjelent tanulmány alátámasztja azt a gyanút, miszerint az Alzheimer-kór a diabétesz harmadik típusú megbetegedése lehet. Az Illinois állambeli Northwestern Egyetem neurobiológusai által végzett laborkísérletek kimutatták, hogy az inzulin megvédi azokat az idegsejteket, amelyeket megtámadott az Alzheimer-kór. A William Klein által vezetett tudósok a kutatás során az agy hippocampusból vett, az emlékezésért felelős idegsejtjeit használták...'' link>>
Újfajta kezeléssel visszafordítható a memóriavesztés - 2009. február 9., hétfő - Forrás: InfoRádió.hu
,,Egy újfajta kezeléssel meg lehet előzni, és vissza is lehet fordítani az Alzheimer-kór okozta memóriavesztést és az agysejtek lehalását. Ezt egyelőre állatkísérletekkel sikerült bebizonyítaniuk amerikai kutatóknak...'' link>>
Inzulinnal az Alzheimer-kór ellen? - 2009. február 4., szerda - Forrás: InfoRádió.hu
,,Reményt adhat az Alzheimer-kórban szenvedőknek az a felfedezés, amely szerint az inzulin jótékonyan hat a memóriára az idős, demens betegek esetében. Elképzelhető, hogy további kísérletek után az orvosok segíteni tudnak az eddig gyógyíthatatlannak hitt betegségben szenvedőknek...'' link>>
Egy fehérje segíthet legyőzni az Alzheimer-kórt is? - 2009. január 28., szerda - Forrás: Házipatika.com
,,Amerikai és uruguayi tudósok csoportja rábukkant egy megoldásra, hogyan késleltethető a krónikus idegsejt-pusztulással járó betegségek, például a Lou Gehrig-betegség kezdete, jelentette be az egyik kutató...'' link>>
A kávé és a tea véd az időskori szellemi leépülés ellen - 2009. január 23., péntek - Forrás: Informed.hu
,,Az életünk derekán elfogyasztott kávé csökkentheti az időskori szellemi leépülés és az Alzheimer-kór kockázatát. Erre a közvetkeztetésre jutottak finn kutatók a CAIDE (Cardiovascular Risk Factors, Aging and Dementia) vizsgálat adatainak elemzése során...'' link>>
70 éves kisgyerekek - egyre többen lesznek? - 2009. január 21., szerda - Forrás: Házipatika.com
,,Az Alzheimer-kór rendkívül alattomosan, lopakodva jön. Aki szenvedő alanyává válik, az kezdetben azt veszi észre, hogy egyre feledékenyebb, romlik a memóriája. Később a gyanakvását teljesen eloszlatja a terjedő betegség...'' link>>
Nem butulnak el a lelkesedő öregek? - 2009. január 21., szerda - Forrás: Házipatika.com
,,A társaságkedvelő emberek idős korukban valószínűleg jobban emlékeznek a kisebb dolgokra - tárta fel a tényt egy új kutatás, amely a személyiség és az Alzheimer-kór előfordulása közötti összefüggést vizsgálta...'' link>>
Alzheimer-kór ellen kávéval? - 2009. január 16., péntek - Forrás: Webbeteg.hu
,,A mésékelt napi kávéfogyasztás, az abban található nagymennyiségű antioxidánsok hatásának következtében, lényegesen csökkenti az időskori elbutulás és Alzheimer-kór kialakulásának veszélyét - derítették ki finn és svéd tudósok...''link>>
Vitaminnal az Alzheimer-kór ellen! - 2009. január 15., csütörtök - Forrás: Stop.hu
,,Az olyan neurodegeneratív betegségek, mint az Alzheimer-kór, a stroke, a dementia, a Parkinson-kór vagy a sclerosis multiplex, hátterében álló mechanizmusokról újabb információk derültek ki Sonia Do Carmo Ph.D. hallgató kutatásának köszönhetően, aki Eric Rassart professzor felügyeletével végzett vizsgálatokat a Quebec Montreal Egyetem Biológiai Tudományok Intézetében, a spanyol Valladolid Egyetem Armand-Frappier Intézetének kutatóival együttműködésben...'' link>>
Az antipszichotikumok növelik az Alzheimer-kórosok halandóságát - 2009. január 9., péntek - Forrás: Karpatinfo.net
,,Az antipszichotikumok hosszú távon növelik a halálozási arányt az Alzheimer-kórban szenvedő betegek körében egy tanulmány szerint, amelyet pénteken tettek közzé a The Lancet Neurology című szakfolyóirat internetes kiadásában. Elmebetegségek - például skizofrénia - elleni szereket gyakran alkalmaznak Alzheimer-kóros betegeknél, hogy csökkentsék a páciensekre és környezetükre veszélyes nyugtalanságukat vagy agresszivitásukat...'' link>>
Az Alzheimer-kór nemcsak az időseket érinti - 2009. január 7., szerda - Forrás: Betegszoba.hu
,,Az Alzheimer-kór nemcsak az időseket érinti - állítja az a hétfőn közzétett tanulmány, amely kimutatta, hogy a körülbelül 500 000 dementiában szenvedő kanadai beteg 14 százaléka 65 év alatti. Az Alzheimer Társaság arra hívja fel a figyelmet, hogy az esetek száma a következő két évtizedben várhatóan kétszeresére fog emelkedni a népesség elöregedése és a korábbi diagnózis térnyerése következtében, ami pedig ellehetetlenítheti a kanadai egészségügyi rendszert...'' link>>
Járvány lett a demencia - 2009. január 5., hétfő - Forrás: 50plusz.hu
,,Az Alzheimer-kór rendkívül alattomosan, lopakodva jön. Aki szenvedő alanyává válik, az kezdetben azt veszi észre, hogy egyre feledékenyebb, romlik a memóriája. Később a gyanakvását teljesen eloszlatja a terjedő betegség. Demencia vagy Alzheimer-kór? Lelkesen labdázó, önfeledten éneklő nagymama-, nagypapa korú emberek, akik nem tudják, hol laknak, hogy hívják a gyermeküket, milyen évet írunk. Nincsenek tisztában azzal, hogy betegek. Ez már a betegség középső stádiuma, ilyenkor már állandó felügyeletre van szükség, de még van életereje a betegnek. Ezután már a testi leépülés jön...'' link>>

2008 | 2007 | 2006 | 2005 | 2004| 2003 | 2000-2002 |


Keresés a napilapok Alzheimer-kórral kapcsolatos cikkei között a Med-Courier oldalán (link)

Egyéb cikkek, írások linkgyűjteménye>>

Szakmai cikkek>>