Aktualitások


Kedves
Barátaim! Kedves Ismerőseim!
Közelgő
„Alzheimer-kórjárvány” fenyeget!
2020-ra
már eléri a 40 milliót az Alzheimer-betegek száma világszerte!
Küzdjünk
együtt az Alzheimer-kór legyőzéséért!
Mindannyiunkon
múlik!
Rajtunk
is múlik!
Segítsük
közösen legyőzni a betegséget körülvevő tévhiteket és stigmát !
Higgyétek/higgyék
el, nincs az emberi testnek elszomorítóbb
betegsége, mint az Alzheimer-kór,
amely lerombolja a tudatunkat, a tudásunkat, az emlékezetünket, a
személyiségünket és az emberi méltóságunkat. Végzetesen megfoszt azoktól
a legmagasabb rendű agyi működéseinktől, amelyektől emberek vagyunk.
Érzelmileg
nagyon felkavaró és megrázó, ha olyasvalaki szenved ebben a betegségben,
aki közel áll hozzánk. Nehéz megélni, hogy
akit szeretünk, a mamánk, a papánk,
a férjünk, a feleségünk, a gyermekünk vagy egy más rokonunk, egy barátunk
és egy közeli ismerősünk ,,eltűnik'' és helyette csak egy ,,idegen'' marad
számunkra.Váratlanul mássá
válik az az ember, akiben bíztunk, akire még most is számítunk. Mindenkinek
nagyon nehéz ez a betegség. És senki sem tehet róla.
Képzeljétek/képzeljék
csak el, milyen lehet az, hogy az Alzheimer-kórban szenvedő emberek
felszállnak a hazafelé tartó buszra és közben elfelejtik, hogy hol is laknak.
Vagy arra még emlékeznek, ami hatéves korukban történt, de a saját nevüket
már elfelejtették. Számukra ez ijesztő, mindenki más számára a környezetüknekpedig
kétségbeejtő.
Az
Alzheimer-kór nem gyógyítható.Ez
az élet keserű igazsága.
100
éve él a világ az Alzheimer-kór fogságában,
de még ma is sokan jövünk zavarba a stigma és tévhitek övezte Alzheimer-kór
hallatán.
Becslések
szerint jelenleg világszerte mintegy 24
millió áldozata van az Alzheimer-kórnak és a demencia egyéb
formáinak. 7 másodpercenként
azonosítanak egy-egy új esetet a világban. A betegek száma 2020
eléri a 40 milliót és 2040-re
már meghaladja a 81 milliót is, de a kormányok egészségügyi
és szociális rendszerei nincsenek felkészülve az ellátó rendszert fenyegető
roppant támadásra.
Az
Alzheimer-kór nem válogat és nincsenek társadalmi, gazdasági, etnikai vagy
földrajzi határai, így bárki, bármelyik
pillanatban „áldozata” lehet a gyógyíthatatlan kórnak.
A
lista hosszú, csak néhányat említenék az ismertebb személyek közül:
Kant,
Jonathan Swift,Robert
Graves,
Somerset
Maugham, Stendhal,
Iris Murdoch, Maurice
Ravel, Frank
Sinatra,Helmut Zacharias,Thomas
Dorsey, Perry
Como, Charlton
Heston, Charles Bronson, James Doohan,
Edmund O'Brien,
Arthur
O’Connell, Norman Rockwell, Rita Hayworth,Geraldine
Fitzgerald, William Hanna,
Sugar Ray Robinson,Leónidas
da Silva, Winston
Churchill,
Henry Ford,
Cyrus
Vance, Adolfo
Suárez,Ronald
Reagan.
Az
Alzheimer-kór magyar "áldozatai"között
is ugyanúgy megtalálhatók a tudósok, a kutatók, az orvosok, a filozófusok,
a szociológusok, az írók, a diplomaták, a mérnökök, az építészek, a tanárok,
a nagyvállalati igazgatók, a színigazgató, a Nóbel-díjas
Harsányi János professzor, Mészöly Miklós
az író, Kubala László a legendás labdarúgó ésa
világhírű "élő magyar legenda", Puskás Ferenc is.De
szüleink-nagyszüleink generációjában is ma már sok az Alzheimer-kór „áldozat”,
és számuk egyre csak növekszik.
·Idén
75 ország közül Magyarország is óriási lehetőséget kapott
a Nemzetközi Alzheimer Társaságtól.
·A
Magyar Alzheimer Társaság , neves hegymászónk, Sipos
Anikó részvételével egyik tagja lett a „Kilimandzsáró Expedíció”
10 fős Világcsapatának.
·Ily
módonmegkaptuk a nemzetközi
média segítségét is ahhoz, hogy Magyarországon, csakúgy, mint már
korábban Amerikában és az Európai Unió országaiban is, végre a figyelem
középpontjába kerülhessen az Alzheimer-kór, és annak 160.000
magyar áldozatanák, illetve több százezernyi családtagjának
8-15 éven át tartó emberfeletti küzdelme a betegséggel.
·A
nemzetközi kampányban való részvétellel lehetőséget kívántak biztosítani
Társaságunknak is egyészt a pénzgyűjtésre,
másrészt a megszerzett pénzek felhasználása által a betegséggel kapcsolatos
információk közkinccsé tételére a magyar lakosság minél szélesebb körében.
A Világcsapat legfőbb céja, hogy közös összefogással
·figyelmeztessen a
közelgő „Alzheimer és demencia-járványra”,
·kiharcoljaaz
ENSZ-benaz Alzheimer-kór és a demencia
(szellemi hanyatlás) átfogó
egészségügyi prioritásként történő
elismertetését,
·felhívjaa
világ összes kormányának és politikusainak figyelmét, hogy
omegdöbbentőek
az új betegszám-adatok;
onapjaink
egyik legsúlyosabb egészségügyi-szociális-gazdasági kihívása;
oaz
idős emberek godozásának-ápolásának legfőbb oka az Alzheimer-kór, ésa
legtöbb ápolást igénylő Alzheimer-betegek közvetlen ápolási költségei meghaladják
a szívbetegség, a rák és a stroke együttes ápolási költségeit,
·felszólítsa a
kormányokat, hogy a demenciát
otűzzék
napirendre;
otegyék
az egészségügyben kiemelt prioritássá;
otegyék
az egészségügyi alapprogramok részévé;
onyújtsanak
minőségi szolgáltatásokat;
obiztosítsák
az új kezelési módok igénybevételének lehetőségét;
otámogassák
a kutatást.
A
Magyar Alzheimer Társaság
azt a további üzenetet kívánja még eljuttatni minden érintetthez, hogy
oemberfeletti
küzdelmükkel nincsenek egyedül,
onem
adtuk fel a magasabb, legalább 70%-os gyógyszertámogatásért
6 év óta folytatott küzdelmünket,
oúj
ombudsmani vizsgálatot kérünk az ápolási díj minimálbér szintre
emelésére,
otovábbra
is szorgalmazzuk az országos demens napközi-hálózat kiépítését,
o„hegyeket
megmászva és megmozgatva”
is folytatjuk az Alzheimer-kórban és más demenciában szenvedők alkotmányos
és törvényes jogaikért évek óta vívott küzdelmünket: emberi jogaikért,
emberi méltóságukért, esélyegyelőségükért,
diszkriminációjuk ellen.
Magam
is jól tudom, hogy mindannyiunknak megvan a maga „Kilimandzsárója”.
Életünk
során valamennyiünknek hegyeket kell megmásznunk, hogy elérjük céljainkat.
Lehet az szakmai cél, közcél vagy személyes célok, a legkielégítőbb mindig
az, amelyik a legnagyobb kihívás elé állít.
Egy
ilyen kihívás mindig jó alkalom arra, hogy jobban megismerjük önmagunkat,
közelebb kerüljünk nemes célokhoz, olyan ügyekhez és annak érintettjeihez,
amelyek mindannyiunk számára fontosak lehetnek a jövőben.
Kedves
Barátaim! Kedves Ismerőseim!
Arra
kérlek benneteket/kérem Önöket, hogy
lehetőségeitekhez képest, 1.000 vagy néhány ezer forinttal
támogassátok azon törekvésünket, hogy az Alzheimer-kór 100. évfordulója
alkalmából, a 6. Alzheimer Világnapon (szept. 21.) megjelentethessük
magyarul is a Class Health kiadó „Alzheimer-kór és
a demencia egyéb fajtái” c. kézikönyvét.
A
támogatásokkal egyúttal ahhoz is hozzájárultok/hozzájárulnak, hogy Magyarország
megítélése a Világcsapatban, és ezáltal az egész világban is ugyanolyan
pozitív legyen, mint a többi országé, ahol az Alzheimer-kórt, mint az egyik
legsúlyosabb egészségügyi problémát, a társadalom tagjai már régóta és
jelentősen támogatják, hiszen már ma is sokunkat érint vagy érinteni fog
a jövőben.
Meggyőződésem,
hogy eme felbecsülhetetlen értékű könyv, nem csak az Alzheimer-kórban és
más demenciában szenvedők gondozó családtagjainak lesz hasznos kézikönyve,
hanem segít a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek és a téma iránt éppen
csak érdeklődőknek is megérteni mind magát a betegséget, mind a beteg megváltozott
és szokatlan viselkedését, és azt a súlyos élethelyzetet, amelybe emberek
sokaságát sodorja hosszú évekre a gyógyíthatatlan kór.
Törekvésünk
megvalósulásához kérem a nagylelkű támogatásotokat/támogatását. Még a legapróbb
összeg is fontos számunkra, hiszen lehet, hogy éppen ez hiányzik ahhoz,
hogy megjelentethessük a kézikönyvet, és ezáltal a lakosság széles köréhez
eljutathassuk a legteljesebb körű információkat az emberek százezreinek
életét gyökeresen megváltoztató betegségről.
Ne
feledjük, hogy mi magunk sem és szeretteink sincsenek védve az Azheimer-kór
támadásával szemben!
Meggyőződésem,
hogy a támogatások önmagunk és mindannyiunk javát is szolgálják.
Társaságunk
elérhetőségei és bankszámlaszáma, amelyre lehetőleg mielőbb várjuk a felajánlott
támogatásokat:
EMBEREK
HOZZÁTARTOZÓINAK TÁRSASÁGA
E-mail:ehimmer@axelero.hu
Bírósági
nyilvántart. szám: Pk.
60.646/1999 Közhasznúsági
végzés bírósági száma: 7. Pk. 60.646/1999/2
Számlavezető
pénzintézet: Hatvan és Vidéke
Takarékszövetkezet(1122
Budapest, Krisztina krt.19.)
Számlaszám:62100229-15600132
Bank
Swift Code:TAKBHUHB
Account
Number:HU37-6210-0229-1560-0132-0000-0000
Tel:(36)-06-1-225-0970
Adománya
személyi jövedelemadó kedvezményre jogosít, amelyről adóigazolást küldünk!
Kérem szépen, küldjétek/küldjék tovább a levelemet barátoknak, ismerősöknek, szülőknek és rokonoknak is, hogy minél többen támogathassák a közös ügyet! Hiszen mindannyiunkon múlik!
Budapest,
2006. augusztus 27.
Az Alzheimer-kór
áldozatai és családtagjai nevében, köszönettel:
(06-30-281-9139)
Fórum

Tudta-e Ön, hogy...
- | Sajtószemle | Jogi háttér | Partnereink | Linkgyűjtemény | Könyvek | Hasznos címek | Teszt | 1% | Elérhetőségünk | Oldaltérkép